Tiszaújváros, borsodiasan Tisztaújváros. Ovális asztal körül 12 ember, vezetőfejlesztéssel foglalkozunk, a nap célja, hogy felismerjenek olyan szokásokat, csinálhatnának máshogyan is és eszközt kapjanak ahhoz, hogy ha akarnak, változtatni tudjanak rajta.
A kezdés előtt hallom őket beszélgetni és rohadt ítélkezők. „Ez hülyeség, ez nem így van.” - mondják egymásnak. A beszélgetésekből kiderül, hogy sokaknak van gyereke, különböző életkorúak, de ez egy nagyjából közös pont a csoportban. Jó, erre építhetünk, bár nekem nem szokásom rákérdezni direktben senkinél, udvariatlannak, tapintatlannak tartom. De ugrasszuk ki a nyulat a bokorból. A nyitókörben azt kérdezem a szokásos bemutatkozás mellett, hogy kinek mi volt a jele az oviban – és elmesélem, hogy nekem vödör, és utáltam, ezért az oviban külön figyeltünk arra, hogy a fiamnak klassz jele legyen és autó is lett.
Hogy volt ez Nálatok?- kérdem. A nyuszi pedig kiugrik: sorra jön az, hogy kinek mi volt és a gyerekének mi lett, aki nem érintett, átugorja a témát, a többiek pedig rákötnek arra, amit én mondtam a nap elején. Persze, véletlenül, úgy szoktam ám tréninget tartani, vaktában.
Oké, ez tényleg lehet közös téma, sok a kapcsolódás, kössünk rá erre. Aztán elmesélek egy sztorit, ami velem esett meg: a 15 éves lányom sítábor előtt megkérdezte, milyen piát vigyen magával a táborba. Elmesélem a sztori elejét, megmutatom a kapott üzenetet (a válaszom persze nem), röviden ismertetem a kontextust, majd azt kérem, hogy mindenki írja le magának a választ néhány egyszerű kérdésre: hogyan reagálnának, hogyan gondolkodnának és mit tennének és szerintük ebben a helyzetben mi lenne a legjobb a gyereknek? Ne mondják hangosan, csak írják le a választ.
Leírják. Hogyan lehetne ebből nagy-nagy veszekedést csinálni, ez az első kérdésem hozzájuk, ez megy, mint a karikacsapás. Jönnek a válaszok, kognitívan megvagyunk, ha minősítünk, ha lehülyézzük a másikat (pont azok mondják, akik ezt csinálták a nap elején), ezt könnyű ecsetelni. Oké, fogadom el a válaszokat, de hogyan lehetnénk együtt okosabbak? Na, itt már nagy a csend. Röviden mesélek a fix és növekedési szemléletről és arról, hogy mi az értő, aktív figyelem, majd ráengedem a szitut a csoportra: az egyik harsány résztevőt megkérem, mesélje el, ő mit gondol a helyzetről (hogyan reagálna, miként gondolkodik, mit tenne, mi lenne a legjobb a gyereknek?), majd, ha elmondta, adja oda annak a plüsst – a könyvem borítóján is rajta lévő zöld figurát –, akinek a véleménye érdekli. De, mondom mindenkinek, próbáljuk meg úgy, hogy nem csináljuk azt, ami a veszekedés felé vihetne, hanem gyakorlunk: joga van egyet nem érteni, most inkább kérdezzünk és akarjuk megérteni hogyan gondolkodik a másik. Legyen ez az új szokásunk, hogy ha akarunk, figyelünk erre – ha ebben megtanuljuk hogyan lehet új szokást felvenni, látni fogjuk a módszert és másban is tudjuk alkalmazni.
Eltérőek a vélemények. Van, aki a sítáborba sem engedné el a gyereket. A másik azt mondja, hogy megtiltaná neki, hogy alkoholt igyon, a harmadik azt mondja, becsukná a szemét, a negyedik elmagyarázná a veszélyeket, az ötödik piát is adna neki – én hangsúlyozom, nem az a kérdés, hogy egyetértesz-e, hanem az, hogy érted-e a másikat. Utána is jogod van a véleményedhez, függetlenül attól, hogy ez kinek tetszik és kinek nem, de legalább már érted, miért van az a másik fejében, ami. Egész ügyesek, néha nem tudnak a szájukra ülni, de ilyenkor korrigálok.
Az egyik srác véleménye sarkos – ő el sem engedné a gyerekét a sítáborba, nehogy alkoholt igyon. Nem véleményezek, de mutatok egy technikát a csoportnak – értő, aktív figyelemmel figyelek rá, tükrözöm a mondanivalóját, nem ítélkezem és mélyítem a beszélgetést addig, amíg még belefér: kiderül, hogy a srác dolgozott sürgősségi ellátásban és annyi ilyet látott, hogy megrémiszti, hogy az ő fia is ilyen lehet. Ráadásul meggyőződése, hogy ez csak kapudrog, ezt követi majd a herbál, a biofű és a sok-sok egyéb dolog, amihez az alkohol vezet, ráadásul 15 évesen még ne, majd 17-18 évesen ráér, ezért inkább ne is menjen táborba sem, jobb a biztonság.
Én nem minősítek, de mikor ezt elmondja, megkérdem a csoporttól: most már mélyebben értjük miért mondta azt, amit? A saját logikája szerint érthető, amit mond? Kell vele egyetértenünk? Miért jó nekünk, ha a munkában is ezt alkalmazzuk?
Egy nagyon jó beszélgetés kerekedik a szülői létről, a vezetői figyelemről, az elfogadásról, tudomásul vételről, jó, rossz szokásokról olyan mondatokkal, hogy: ötven elmúltam, én azt hittem, már mindent tudok, de tényleg rá kellene jönnöm, hogy hiába a rohanás, érdemes megkérdezni a másikat is ahelyett, hogy csak parancsolgatok.
Bingó, ide tartunk, erre már rá tudom kötni a következő blokkot, mert huss, oda is a bő másfél óra. Kívülről úgy tűnik, csak beszélgettek, trénerként nem csináltam semmit. Pedig de: intuitív módszertant használtam, prezi és okoskodás helyett a blokk interaktív volt, róluk szólt, nekik szólt és adott nekik tapasztalatot és tapasztalati tanulást is bőven. Mindezt pusztán 90 perc alatt – ezért jobb, ha egymást nézik, mint a falat, ha nem rólam, hanem róluk szól.
Budai Máté
A következő esemény, ahol velem tarthatsz, ha szeretnél erről bővebben tanulni, gyakorolni március 14., részletek itt: https://www.intr.hu/hogyan-szabd-csoportra-a-treninget-konyv-0314-ttt-train-the-trainer-649